
Számos új támogatás vált elérhetővé a koronavírus járvány által kiváltott helyzetben, illetve több meglévő támogatási program feltételei váltak a kedvezőbbé. Ezt a szerteágazó információmennyiséget foglaltuk egy adatbázisba a vállalkozások tájékozódását megkönnyítendő.
Az adatbázis a vállalkozások számára elérhető pénzügyi jellegű támogatásokat tartalmazza (nem ideértve az adórendszerben kínált kedvezményeket). Az ennél is jóval tágabb kört jelentő gazdasági intézkedések nyomon követéséhez külön blog posztunkat ajánljuk.
Az adatbázis pusztán áttekintést ad, és természetesen nem helyettesíti az egyes programok saját honlapjának felkeresését, valamint - kereskedelmi bankok által közvetített támogatások esetén - az egyes bankok kondícióiról való tájékozódást.
Elnevezés |
A támogatási program leírása |
---|---|
MFB Krízis Hitel |
A hitelprogram keretében a mikro- és kisvállalkozások 2,5%-os éves ügyfélkamat mellett vehetnek fel hitelt minimum 1 millió, maximum 150 millió forint összegben, általános beruházási célokra, forgóeszköz és likviditás finanszírozására. A programot 80%-os állami kezességvállalás egészíti ki, a kamathoz pedig további 0,1% kezességvállalási díj kapcsolódik. Pénzügyi vállalkozásokon keresztül igényelhető. |
MFB Versenyképességi Hitelprogram |
Elsősorban nagyvállalkozások, illetve a jelentős beruházást tervező középvállalkozások számára jelenthet hatékony eszközt. A hitelprogram felhasználható beruházás, forgóeszköz finanszírozására, hitelkiváltásra, és akvizíció, azaz részesedés vásárlás finanszírozására, illetve likviditásfinanszírozásra is. Az igénybe vehető hitelösszeg ügyfelenként: 1 – 10 milliárd forint. A programot 80%-os állami kezességvállalás egészíti ki, a kamathoz pedig további 0,1% kezességvállalási díj kapcsolódik. |
KKV Technológia Hitelprogram |
Az MFB az európai uniós forrású GINOP-hiteltermékek keretében még rendelkezésre álló szabad források többségének átcsoportosításával egy módosított feltételekkel elérhető hitelprogramot bocsát rendelkezésre, Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram (GINOP-8.3.5-18) elnevezéssel. A program eszközbeszerzésre igényelhető minimum 1 mFt összegben, legalább 10% saját erő mellett az MFB Pontok hálózatában, továbbra is nulla százalékos ügyfélkamat mellett. Kezdő vállalkozások is igénybe vehetik. |
MFB Vis Maior Garanciaprogram |
A garanciaprogram célja a COVID-19 krízishelyzetből fakadó gazdasági hatások, veszteségek csökkentése. Ennek érdekében a kereskedelmi bankok által nyújtott, maximum 6 éves lejáratú hitelekhez/kölcsönökhöz 90%-os mértékű garanciát biztosít az MFB a program keretében. A garanciával biztosított kölcsön célja kizárólag beruházás vagy forgóeszköz igény biztosításának finanszírozása lehet. Az igényelhető garanciaösszeg minimum 5, maximum 10 milliárd forint. A garancia közvetlenül az MFB Zrt-nél érhető el. |
Krízis Garanciaprogram |
A program keretében a mikro,- kis-, és középvállalkozások, továbbá nagyvállalatok folyószámlahiteleikhez, forgóeszköz- és beruházási hiteleikhez vehetik igénybe a 90 százalékos mértékű állami garanciavállalást. A hitelgarancia feltételei rendkívül kedvezőek: a hitelfelvevő által fizetendő éves díj hitelösszegre vetítve futamidőtől függően a KKV-k esetében 0,25-1 százalék között van, a konstrukció állami díjtámogatása pedig 1 százalék. |
Versenyképesség növelő támogatás |
A vállalatnak új, legalább 150.000 euró értékű beruházást kell megvalósítania Magyarországon legkésőbb 2021. június 30-ig, és vállalnia kell, hogy bázislétszámát a beruházás befejezéséig, de legalább 2020. december 31-ig fenntartja. |
KKV Mentő Tőkeprogram |
Alacsony fedezetű KKV-k részére. |
Krízis Tőkeprogram I |
KKV-k és/vagy nagyvállalatok részére. |
Krízis Tőkeprogram II |
KKV-k és/vagy nagyvállalatok részére. |
Agrár Széchenyi Kártya |
Az új, kiemelt támogatású Agrár Széchenyi Kártya keretében az év végéig megkötött új hitelszerződéseknél a felvehető hitel maximumát a jelenlegi 100 millió forintról 200 millió forintra növelik, és teljesen kamat-, illetve költségmentessé válik a konstrukció a 2020. december 31-ig megkötött hitelügyletekre. |
NHP Hajrá |
A futamidő végéig fix kamatozású, legfeljebb 2,5% kamattal biztosít forrást vállalkozások számára kölcsön vagy pénzügyi lízingforrás formájában. Többek között kereskedelmi bankokon keresztül vehető igénybe, legfeljebb 20 év futamidőre. Új beruházásra, forgóeszköz-finanszírozásra és 2020. január 1-jén már meglévő hitelek kiváltására használható. A hitel összegének alsó határa 1 millió forint, felső határa 20 milliárd forint. |
Állami bértámogatási program (Kurzarbeit) |
Mivel a bértámogatást a munkavállaló kapja, ezért ez közvetetten szolgálja a vállalkozásokat. A munkavállaló a munkáltatóval együttesen benyújtott kérelem alapján kaphat támogatást, ha a vállalkozások leépítésének megelőzése, a munkahelyek védelme érdekében csökkentett munkaidőt alkalmaznak. A munkáltató vállalja, hogy nem szünteti meg a munkavállaló munkaviszonyát, és a munkavállaló munkaidejére és egyéni fejlesztési idejére bért fizet, a munkavállaló vállalja, hogy munkát végez és az egyéni fejlesztési időben munkaadó rendelkezésére áll, az állam pedig meghatározott mértékben kompenzálja a munkavállalónak a jövedelem kiesést. |
Frissítve: 2020.05.17.